Közzétette a két áramszolgáltató az osztalékfizetés rendjével kapcsolatos dokumetumokat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az Elmű a 10 ezer forintos névértékű papírok után 1600, az Émász 1400 forintot fizet ki. Mindkét részvénynél az osztalékra jogosító részvényeket május 3-án lehet utoljára megvásárolni, osztalékra az a részvényes jogosult, akinek a részvények az osztalékfizetés fordulónapján, május 7-én a tulajdonában vannak. Az osztalékfizetés május 14-én indul.
Az Elmű a 2013-as üzleti évre bruttó 2 650 forint, a 2014-esre bruttó 1 200 forint, 2015-re 1200, 2016-ra 1500, 2017-re pedig 1600 forintot fizetett ki osztalékként. Az Émásznál 2013 után 2950 forint, majd 2014-ben már csak 900, a következő években pedig 1100, 1400, 2017-re pedig 1500 forint osztalék járt. Az osztalék a rezsicsökkentés utáni évben esett vissza drasztikusan.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Kiderült, mekkora béremelésre számíthatnak idén a dolgozók
Őstermelők, vendéglátók, kereskedők figyelem! Hétfői határidőre figyelmeztet a NAV
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain