A Concorde Call által idézett eredményprognózis szerint a Mol 86,7 milliárd forintos üzemi és 78,2 milliárd forintos nettó eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, szemben a bázisidőszakban elért 70,1, illetve 58,3 milliárd forinttal. A brókercég szakértői szerint a társaság az év hátralévő részében kedvezőbb környezetben tevékenykedhet, mint augusztusban, ezért az idei évre vonatkozó részvényenkénti eredményre vonatkozó becslést 2242 forintról 2406 forintra emelték. A Concorde a Mol-részvények év végi célárát 23 800 forintban állapította meg, s felhalmozásra javasolja a papírokat. A Mol egyébként november 13-án publéikálja aktuális gyorsjelentését.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!