Ma reggel ismét nagyot estek a részvényárfolyamok Kínában, a Sanghaj Composite Index 2900 ponton zárta a kereskedést. A 3,7 százalékos csökkenés egyben azt is jelenti, hogy a decemberi végi 3700 pontos csúcsa óta az index csökkenése már átlépte a 20 százalékos mértéket, s ez kimeríti a Wall Street definíciója alapján a medvepiac fogalmát.
Valójában viszont arról van szó, hogy ugyan hiába emelkedett a tavaly augusztusi mélypont óta tartó felpattanásában az index ősszel több mint 20 százalékot, igazából nem került ki a medvepiacból, ami tavaly nyár eleje óta, az 5178 ponton elért csúcs óta tart. A medvepiac-bikapiac definíciót a jóval kevésbé volatilis vezető amerikai részvényindexekre találták ki.

A Wall Street Journal által megkérdezett elemzők a heves délutáni eladási hullámot azzal magyarázták, hogy az állami médiában megjelent értesülések szerint több nagy kínai bank sem hajlandó a továbbiakban kölcsönök fedezeteként részvényeket elfogadni. A kínai felügyelet ezt egyelőre hivatalosan nem erősítette meg.
Szakértők szerint ha erre valóban sor kerülne, akkor az tovább csökkentené a likviditást és pánikeladásokat generálhatna. A befektetők most a hírek szerint a kínai értékpapír felügyelet szokásos heti ülésére várnak, lesznek-e újabb hírek az értékpapír fedezetek elfogadásával kapcsolatban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás