Hamarosan megkezdi működését a Concorde Értékpapír Zrt. írországi irodája, a Concorde Investment Ireland az ír jegybank felügyelete alatt - közölte a cég szerdai sajtótájékoztatóján. A tényleges működés áprilisban-májusban kezdődhet el, de a külföldi terjeszkedést már 2-3 éve tervezte a brókercég. Valamelyik angolszász országban és az unión belül szerettek volna új céget indítani, derült ki Régely Károly, a társaság vezérigazgatójának beszámolójából.
A magyarországi privátbanki vagyon egyre nagyobb, tavaly már meghaladta a 4 ezer milliárd forintot, és az ügyfelek igénye a diverzifikációra nő. Őket szeretnék elsősorban kiszolgálni az írországi irodában. A leánycég alapítása során Nagy-Britannia is szóba került, de végül - még a brexitszavazás előtt - Írországot választotta a Concorde, aminek utólag örülnek. Az írországi leánycég 300 ezer euró fölötti vagyonnal rendelkező ügyfeleket vár, ami viszonylag alacsony, hiszen Nyugat-Európában ma már jellemzően minimum 1,5-2 millió eurós vagyont várnak el az ügyfelektől.
Kapcsolódó
Sok kis probléma okozza a bajt
A cég szakértői szerint lassan véget érhet a világgazdaságban az emelkedő ciklus. A piac 2020 és 2022 közé teszi a felívelő ciklus végét, de a tőkepiacokon már korábban bekövetkezhet az esés - prognosztizálta Jaksity György, a cég elnöke. Míg azonban 2007-2008 során pontosan lehetett tudni, hogy a fejlett piaci hitelezés és értékpapírosítás okozta a válságot, most sok kis probléma van a világban. Az is különbség az előző válsághoz képest, hogy akkor a jegybankok és kormányok mozgástere nagyobb volt, most viszont a fiskális mozgástér is kisebb, és a Fed kivételével a jegybankok többsége nem tud már lazítani.
Jaksity arra számít, hogy az Európai Központi Bank (ECB) irányadó kamata nem lesz pozitív a közeljövőben. A szakember Magyarországot "gazdasági csodának" nevezte, amit a világon egyedülálló módon prociklikus gazdasági politikával ért el a kormányzat. Ennek egyik oka az volt, hogy a beérkező uniós forrásokat el kellett költeni, a felhasználásukat azonban Jaksity nem tartja hatékonynak. "Problémát okoz, hogy a sok ingyen pénz elkényelmesíti a gazdaságot" - mondta.
A munkaerőhiány egyre nagyobb problémát jelent Magyarországon, és példaként említette az Audi-sztrájkot. "Néhány éve még senki sem gondolta volna, hogy egy magyarországi gyár sztrájkja megbéníthat egy egész nemzetközi cégcsoportot" - mondta. A munkaerőhiány azonban nem csak az Audit, hanem az egész magyar gazdaságot sújtja.
A magyar gazdaságra kockázatot jelent a brexit is. A Concorde szerint az alapforgatókönyv most már a megállapodás nélküli kilépés, minden más meglepetés lenne, a piac viszont még mindig reménykedik, ami ahhoz vezethet, hogy a megállapodás nélküli kilépés nagyot fog ütni a piacokon. Magyarország nagy-britanniai kitettsége a GDP 3 százalékára rúg, ezt azt jelenti, hogy ha a brit jegybank kalkulációi helyesek, és 10 százalékkal esik vissza a kilépés után a brit gazdaság, az a magyar gazdaságot 0,3 százalékkal vetheti vissza - mondta Le Phuong Hai Thanh, a Concorde elemzési üzletágvezetője.
A hitelezés felfutásában is vannak kockázatok Magyarországon. A Concorde szerint az idén kiderülhet, működik-e a kontroll ezen a téren a jegybanknál és a kormánynál. Az előző válság során Magyarországon a hitelezés teljes sebességgel futott, ezért Magyarország teljes sebességgel csapódott a falnak - mondták a szakértők. Az idén kiderülhet, sikerül-e a jegybanknak lefékezni a sebességet, ha szükség van rá. A hitelezés ugyanis kezd túlpörögni az építőiparban és a beruházásoknál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek

Az Apple trükkje: így kerülné ki a vámháborút

Itt az OTP rendkívüli tájékoztatása: jöhet a visszavásárlás
