A Magyar Nemzeti Bank Aranykönyv nevű összesítése alapján közölték, hogy a brókerek által összehozott profit közel 72 százaléka az Erstét gazdagította tavaly.
Az Erste Befektetési Zrt. 4,3 milliárd forintot tehetett zsebre, majd a Concorde következik egymilliárd forinttal és a Hold Alapforgalmazó 456 millió forinttal. Az Equilor profilja 190 millió, míg a Random Capitalé 73 millió forint volt.
Kapcsolódó
Tavaly három brókercég lett veszteséges, az újonnan érkező Sinus-Fair egymillió forintos mínusszal zárta az évet, a Quantis Alphánál 101 millió, a Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zrt.-nél viszont 242 millió forintos negatív szaldó keletkezett.
Az előző évhez képest sokat javult a brókercégek profitabilitása, 2016-ban még a 15 piaci szereplő közül heten is veszteségesek voltak.
A brókercégek eszközállománya 263 milliárd forintra nőtt, a befektetési szolgáltatók saját tőkéje 23 milliárd forintra emelkedett.
Fotó: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Titkos műveletre figyelmeztet az OTP, veszélyben az ügyfelek pénze

Nicsak, a drogériákban kitört az olcsóság

Óriásberuházás indul a Mátrában, másfél évtizeddel ezelőtt történt utoljára ilyesmi

Horrorisztikus állapotok várhatók az M1-esen, mentik, ami menthető

Berobbant egy új pénzes megoldás, tízből öten így csinálják

Feszült a pedagógusok hangulata, és a diákokon csattan az ostor

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Ha ez bejön, nyáron örömtáncot járhatnak az autósok
