A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 662,76 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 73 003,59 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX emelkedése a Mol jó teljesítményének köszönhető.
Az elemző hozzátette, hogy a Molnál ugyan enyhébb mértékben, de erősödött a többi blue chip is, mindez pedig a jó nemzetközi hangulattal magyarázható.
A Mol 70 forinttal, 2,7 százalékkal 2660 forintra erősödött, 919,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 600 forintra nőtt, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,2 százalékkal 1022 forintra emelkedett, forgalma 110,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 690 forintra erősödött, a részvények forgalma 519,9 millió forintot ért el.
A BUMIX 6670,83 ponton zárt pénteken, ez 50,44 pontos, 0,76 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!