Elszokhattak már tőle az utóbbi időben a magyar részvénypiac befektetői, de ilyen nap is van: kedd délután 2,8 százalék mínuszt mutat a BUX index, esnek a vezető részvények, az OTP Bank papírok vezetésével.
Több mint 4 százalék mínuszban az OTP-részvények
Az OTP árfolyama a hétfői záróárhoz képest több több mint 4 százalékkal fordult le, elég nagy a forgalom is, kora délután meghaladja a 10 milliárd forintot. Az OTP negyedik negyedéves jelentése pénteken érkezik, szerdán pedig megjelenik a konszenzus, vagyis kiderül, milyen főbb eredményszámokat várnak az elemzők a bankcsoport 2024 negyedik negyedévéről.
Kapcsolódó
Ma viszont adják a bankpapírokat, a vállalattal kapcsolatban nem jelent meg semmilyen új hír, vélhetően a globális hangulatromlás nyomai láthatók a keddi tőzsdei kereskedésben. A napok óta szárnyaló Magyar Telekom papírok is megtorpantak, igaz itt csupán egy 0,6 százalékos korrekció történt. A Richter és a Mol részvények is lefele tartanak 1,7-1,8 százalékkal és megérkeztek az eladók a 4iG piacára is, ahol 2,8 százalék jelenleg a mínusz.
A forint ugyanakkor kitart, az euróval szemben a 400-as szint alatt zajlik a kereskedés, a magyar deviza öt hónapos csúcson is járt napközben, a részletekről itt írtunk.
Zuhannak a német autógyártók papírjai
Mínuszban nyithatnak az amerikai indexek is, az S&P határidő 0,7 százalékos esést vetít előre. Szenved a német tőzsde is, a BMW részvények 6 százalékkal zuhannak, a Mercedes Benz 5,3 százalékkal esik, a fegyvergyártó Rheinmetall 4,3 százalékkal korrigál lefelé, a Daimler Truck piaci kapitalizációja 7 százalékkal csökkent, a Volkswagené pedig 4,8 százalékkal. Ezek után nem csoda, hogy a DAX 2,6 százalékkal zuhan, vagyis a magyar tőzsde csak kismértékben tekinthető alulteljesítőnek.
A globális részvénypiaci eladási hullámot az váltotta ki, hogy Donald Trump hétfő délután jelezte, 25 százalékos importvámot léptet életbe a Mexikóból és Kanadából érkező termékekre, miközben a piac arra számított, hogy a kivetett terhek alacsonyabbak lehetnek.
Padlón a részvények Amerikában
A bejelentés padlóra küldte már hétfőn az amerikai részvényeket is, az S&P 500 1,8 százalékkal esett, mindez kedden átterjedt a globális részvénypiacokra is. Ugyancsak védővámot léptetett életbe az Egyesült Államok Kínával szemben: 10 százalékos mértékben. Válaszul Kína több amerikai termékre 15 százalékos vámot vetett ki, és jelezték, hogy újabb gazdasági válaszintézkedéseket fognak tenni, amennyiben Washington tovább növeli a vámokat.
"A befektetők eddigi reménye, vagy talán naivsága, hogy Trump mégiscsak meggondolja magát gyorsan szertefoszlott a bejelentést követően. Fokozta a negatív hangulatot a vártnál rosszabb februári feldolgozóipari BMI, ami már most mutatta a vámháború negatív hatását, illetve az Atlanta Fed GDPNow mutatójának mínusz 1,5-ról mínusz 2,4 százalékra zuhanása az első negyedév évesített negyedéves gazdasági növekedés előrejelzésében" - írta a Raiffeisen Bank.
Donald Trump lépett, azonnal bezuhant a bitcoin
Gyorsan reagáltak a kriptotőzsdék Donald Trump amerikai elnök bejelentésére, miszerint keddtől életbe lépnek az importvámok a kanadai és mexikói termékekre. A bitcoin nyomban tíz százalékot vesztett az értékéből.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Macronomx Meetup – A gazdasági semlegesség modellje – Magyarország megcsinálja?
Macronomx Meetup 2025 március 6-án a Müpában – Nemzetközi konferencia a gazdasági semlegesség modelljéről. Vajon le tudja-e váltani a Nyugat vagy Kelet hamis kérdésfelvetését az új magyar gazdaságpolitika? Egyáltalán mennyire új a politikai döntéshozó törekvése, hogy Magyarország szuverenitását gazdasági értelemben is biztosítsák? Innováció, pragmatikus gazdaságirányítás, politikai semlegesség gazdasági kérdésekben, diverzifikált nemzetközi kapcsolatok – a gazdasági semlegesség egy olyan koncepció, amely arra törekszik, hogy az ország ne váljon túlzottan függővé egyetlen gazdasági hatalomtól, régiótól vagy befektetői körtől sem, hanem kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedjen a globális szereplőkkel. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!