Ha a legnagyobb európai cégek részvényeit összesítő Stoxx Europe 600-as részvényindex legrosszabbul teljesítő cégeit nézzük, akkor kiderül, a 10 vesztes fele a frissen, alig az elmúlt 15 hónapban tőzsdére lépett cégek közül került ki - írja összefoglalójában a Bloomberg. A THG Plc, az Auto1 Group SE, az Allegro.eu SA, a Deliveroo Plc és az InPost SA egyaránt legalább 39 százalékot estek, miközben a vezető indexnek 19 százalékot sikerült erősödnie az év eleje óta.
Másfél évtizedes csúcs
Ez nem túl jó ómen az európai első részvénykibocsátások és tőzsdei bevezetéseknek, amely egyébként a legélénkebb évet tudhatják maguk mögött 2007 óta. A nagy bukásokban a közös elem, hogy szinte mindegyik cég olyan szolgáltatást nyújt, illetve e-kereskedelmi platformot üzemeltet, amelyek elképesztően fellendültek a járvány első hónapjaiban.
Kapcsolódó
Azonban vonzerejük rohamosan csökkent a gazdaságok újranyitásával párhuzamosan, mivel kiderült, olyan körülmények között már nem tudják produkálni azt a robbanásszerű növekedést, amely magas árazásukat magyarázta. Pedig ezen részvények közül nem egy igencsak drágán jött a piacra, úgy, hogy sok cégnél a vállalatirányítás mikéntjével sem voltask teljesen kibékülve a befektetők.
Azt látjuk, hogy minél nagyobb a mennyiség, annál rosszabb a minőség, s ezt fényesen igazolta az idei év
- mondta Luc Mouzon, az Amundi SA európai részvényelemzési vezetője. Ha a befektetők nem jól válogattak, akkor extrém módon negatív hozamokkal is szembesülhettek idén.
A legnagyobb esések nyár után következtek, amikor a részvénypiacok idegessé váltak a szállítási láncok zavarai, az emelkedő infláció és a koronavírus járvány ismételt fellángolása miatt. Igaz, az újabb lezárások elvileg jót tehetnének az említett cégek piacainak, azonban a a jelek szerint a gazdaságra gyakorolt negatív hatásokat erősebb kockázatnak értékelik a befektetők. A piac most leginkább kiváró módban van a gazdasági fellendüléssel kapcsolatban, mivel egy csomó IPO értékelése azon alapszik, hogy milyenek a gazdaság növekedésével kapcsolatos várakozások.
Jókora zuhanások
A Deliveroo kivételével, amely rögtön a bevezetését követően esni kezdett, az említett cégek legtöbbjének részvénye erősödött, miután a tőzsdén is vásárolni lehetett belőlük. Bár a későbbi rossz szereplésben vaskosan benne vannak a makrogazdasági környezettel kapcsolatos aggodalmak, azért egy csomó esetben cégspecifikus események is hozzájárultak a vaskos árfolyam-mínuszokhoz.
A THG nevű online kereskedelmi platform, amelynek részvényei idén eddig 76 százalékot estek és a Deliveroo esetében a korábbi túlzó árazás mellett vállalatirányítási problémák is szerepet kaptak a leértékelődésben. Az InPost nevű Amszterdamban jegyzett postai csomagszekrény üzemeltető cégnek állítólag az e-kereskedelem vártnál lassabb bővülése nem tett jót, az lengyel e-kereskedelmi óriáscég, az Allegro pedig állítólag az erős versenytől szenved.
Akad azért más is
Persze nem minden részvénykibocsátás volt ennyire rossz. A mintegy 550 idén tőzsdére lépett cég részvényeinek mintegy fele jelenleg kibocsátási ára felett forog a piacon.
A várakozások szerint a néhány nagyobb kudarc nem nagyon veszi el majd jövőre sem a befektetők kedvét a friss részvények vásárlásától, amelyből a mostani előrejelzések szerint rengeteg jön a piacra ez első negyedévben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)