A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 0,2 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 13 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,3 ponttal emelkedhet a nyitásban - írja az MTI.
Fontosabb vállalati gyorsjelentések és a kereskedést befolyásolni képes fontos makroadatok nem várhatóak. Délelőtt a müncheni ifo gazdaságkutató intézet közzéteszi német üzleti hangulatindexét novemberről, majd az olasz statisztikai hivatal az ipar rendelésállományának szeptemberi alakulásáról számol be. A befektetők ugyanakkor szoros figyelemmel követik a németországi és írországi belpolitikai bizonytalanságokat.
Kapcsolódó
New Yorkban rövidített kereskedés lesz csupán, három órával korábban zár be a tőzsde, miután csütörtökön a haladás ünnepe miatt nem volt kereskedés. (Trump: nagy, vaskos, csodás adócsökkentésen dolgozom.)
Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés pénteken. Kulcskérdés, hogy pénteken miként zárnak a kínai tőzsdék, amelyek csütörtökön közel 3 százalékos mínuszban fejezték be a kereskedést.
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,16 százalékkal, 568,34 pontra emelkedett, tízéves csúcsának környékén mozgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog a legközelebbi, januári határidős jegyzésekben. A Brent hordónként 0,20 százalékos veszteségben, 63,42 dolláron, a WTI pedig 0,72 százalékos pluszban, 58,44 dolláron forgott közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül.
Csütörtökön a szokásosnál alacsonyabb forgalom mellett vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,02 százalékkal, 7417,24 pontra, a frankfurti DAX-index pedig 0,05 százalékkal, 13 008,55 pontra esett, míg a párizsi CAC-40 index 0,50 százalékkal, 5379,54 pontra nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,02 százalékkal emelkedett, az FTSE Eurofirst 300 index stagnált, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,19 százalékkal nőtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el