Kedden vegyes képet rajzoltak a vállalati beszámolók tengeren innen és túl. A bankrészvényeket lehúzta a német Commerzbank kényszerű tőkeemelése egy nagy bírság finanszírozása végett. Az első becslés szerint jócskán lassult a gazdasági növekedés Nagy-Britanniában az első negyedévben.
Az általános vélekedés továbbra is az, hogy az amerikai jegybankrendszer (Fed) szerda este a kamatemelés halogatását jelzi majd. Ettől a dollár megint esett az euróval szemben, ami nem jó az exportérdekelt európai vállalatoknak. Ráadásul ami a Fed jótékony, habár csak átmeneti türelmére szóló reményt fenntartja - a megtorpanásra utaló gazdasági és vállalati adatok -, az sem jó közvetlenül a részvényeknek. Kedden felmérés érkezett az amerikai fogyasztói bizalom váratlan csökkenéséről áprilisban. Ez, és a várakozás a szerdán megjelenő első negyedévi amerikai GDP-adatokra gyors kiigazítást ösztönzött a hétfői részvénypiaci előretörés és részleges rekorddöntések után Európában, míg a New York-i befektetők még inkább a kamatemelés esetleges halasztását árazták a fő mutatók csekély emelésével.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,03 százalékos romlással 7030,53 ponton zárt, 7,07 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Frankfurtban a DAX-30 1,89 százalékos mínusszal 11 811,66 ponton végzett, 20,46 százalékkal magasabban, mint év végén.
Párizsban a CAC-40 1,81 százalékkal 5173,38 pontra gyengült, 21,08 százalékkal meghaladva az év végit.
A zürichi SMI 0,96 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 1,15 százalékot, a madridi IBEX-35 0,28 százalékot vesztett, az athéni ASE tőzsdemutató 1,41 százalékot nyert.
Varsóban a WIG-20 0,02 százalékkal 2548,98 pontra fogyott, de a Mol 1,33 százalékkal 202,20 zlotyra drágult.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,34 százalékkal, az S&P 500-as 0,21 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,19 százalékkal volt az előző záróértéke fölött.
Az euró, 1,10 dollár alatt, háromheti csúcs táján, 0,80 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint hétfő este. Svájci frankban, 1,05 frank alatt, 0,78 százalékkal került többe.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 65,08 dollár volt, 25 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 2,25 dollárral 588,00 dollárra nőtt, de a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0005 dollárral 2,0085 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1211,58 dollár volt a hétfő esti 1201,75 dollár után azonnali szállításra Londonban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!