Feszülten várta a piac, milyen "határozott" lépést tervezett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csütörtöki betéti tenderen.
Az MNB végül a piaci várakozásoknál (50 bázispont) lényegesen nagyobb, 200 bázispontos kamatemelés mellett döntött. A viszonylag nagy léptékű szigorítást már szerdán délután megelőlegezte Virág Barnabás a jegybank alelnöke, de pontos mértéket akkor még nem mondott.
Az euró/forint árfolyam ennek hatására 408 környékére esett vissza a történelmi mélypontról (416,859), a piac azonban vélhetően még nagyobb szigorításra számított, mert hajnali 407-es szintről a kamatemelés bejelentését követően szélsebesen 415 forint fölé ugrott a keresztárfolyam.
Később a nap folyamán javított a forint, délutánra 411 körüli szintre ment vissza az euró ára. A dollár csaknem 408 forintig emelkedett szerdán, délutánra 403 forint körüli szintre süllyedt vissza.
"9 órakor az MNB 200 bázisponttal emelte az egyhetes betéti kamatszintet, ezt követően sikerült ismét megközelíteni a 407 forintos szintet a kurzusnak, azonban a forint erősödése percek alatt elillant, miután a piac várhatóan ennél nagyobb kamatemelést várt. Továbbra is heves mozgásokra kell készülni az euró-forint árfolyamában, támasz 410,22 forint közelében látszik, míg ellenállás 416,78 forintnál" - mondta a forintról az Equilor.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!