Nagyon úgy tűnik, hogy teljesen elolvadtak a feltörekvő piacokkal kapcsolatos befektetői aggodalmak, amelyek tavaly január vége óta az ősz közepéig masszív áreséseket hoztak ezen országok tőzsdéin. Az EPFR Global adataira hivatkozva azt írja a Financial Times, hogy a szerdán zárult héten összesen 3,3 milliárd dollárnyi friss tőke érkezett az ezekbe az országokba fektető alapokba, s ez már zsinórban a 14. olyan hét, amikor az ilyen alapok tőkebeáramlást könyvelhetnek el.
A mostanival együtt az elmúlt három hónapban összesen 27,5 milliárd értékben tettek pénzt a befektetők a feltörekvő piaci konstrukciókba (ebbe az országcsoportba tartozik Magyarország is). Ezzel egyébként összességében sikerült a feltörekvő piaci alapok éves pénzáramlását is pozitívba fordítani, ami nagy szó, hiszen tavaly január végétől októberig szinte folyamatosan vonták ki a pénzüket a befektetők. Az MSCI Emerging Markets indexe abban az időszakban 25 százalékot esett, azonban október óta már jó 8 százalékkal sikerült emelkednie.
Tavaly a rossz teljesítményt azzal magyarázták, hogy a kereskedelmi háború kedvezőtlen hatásai, az amerikai dollár erősödése és a Fed kamatemelései beárnyékolják ezen országok növekedési kilátásait és növelik a hitelkockázatukat. A török líra mélyrepülése, Argentína IMF-hez fordulása és a dél-afrikai recesszió csak fokozták a rossz hangulatot.
A lap által megkérdezett elemzők egyébként a feltörekvő piacok mostani jó teljesítményét a szokásos okokkal magyarázzák, vagyis azzal, hogy ezen országok többségében még mindig jóval a fejlett államokat meghaladó mértékű gazdasági növekedésre lehet számítani. Ráadásul a Fed részéről egyre több jelzés érkezik arra vonatkozóan, hogy esetleg lassítanának a kamatemelések ütemén, ami gyengítheti a dollárt és segítheti a feltörekvő piaci országokat és cégeket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban