Az eurót reggel 8 órakor 400,99 forinton jegyezték, míg hétfőn este 399,46 forint volt.
A svájci frank kurzusa 410,75 forint volt az előző esti 409,97-tel szemben.
A dollár árfolyama 390,66 forintra nőtt a hétfői 388,94 forintról - írta az MTI.
Hétfőn erős napot zárt a magyar deviza és sokat hozott a dolláron és az eurón.
Egészen a 400-as árfolyamig tudott visszaerősödni a forint az euróval szemben hétfőn. A dollár szemben pedig a 390-es szint alá is benézett a kurzus. Különösebb külső hatás most nem indokolta a forint erejét, mivel a piacokra kevéssel lehet hatással az Orbán-kormány által szombaton bevezetett részleges korlátozás a hatósági áras tankolásra. Ahogy annak is elenyésző lehet a hatása, hogy Varga Mihály bejelentette, mostantól a cégek a társasági adót euróban és dollárban is fizethetik.
Így aztán kifejezetten erős napja volt a forintnak, mivel jelentősen ledolgozta a múlt heti veszteségeit a dollárral és az euróval szemben. Előbbihez képest 1,05 százalékos nyereséggel állt hétfő este háromnegyed 9-kor, ami 4,2 forintos erősödést jelent. Így az euró-forint váltás már 400,05-ig süllyedt le, miközben nyitáskor még 404,87 volt az árfolyam. 52 héttel ezelőtt még így is sokkal olcsóbb volt az euró: akkor még csak 346,81 forintot kellett érte fizetni – derül ki a Stooq.com adataiból.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Bolondos április vár ránk hétvégén
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet