A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, átlag alatti forgalom mellett kereskedtek csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén, a magyar tőzsde a kedvező nemzetközi hangulatot követte.
A BUX index délelőtt még némileg csökkent, délután viszont közzétették az amerikai kiskereskedelmi forgalom júliusi adatát, ami rendkívül kedvező volt, a vártnál jelentősebb bővülést mutatott. Emiatt az amerikai tőzsde kedvező hangulatban nyitott, ami Európára is pozitívan hatott. Az európai tőzsdei indexek jelentősen emelkedtek, és ez hatott a magyar tőzsdére is, amely így végül pozitív tartományban zárt.
- A Mol 6 forinttal, 0,22 százalékkal 2730 forintra erősödött, 641,8 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,03 százalékkal 17 700 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,76 százalékkal 1066 forintra emelkedett, forgalma 127,8 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 360 forintra csökkent, a részvények forgalma 717,7 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6668,23 ponton zárt csütörtökön, ez 14,73 pontos, 0,22 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Komoly bejelentéseket tett Gulyás Gergely: íme a legfontosabbak

Putyin: „Idióták, ha majd szájon csókolnak, az sem lesz elég”

Fájni fog ez a jó kis adócsökkentés: nem kicsit, nagyon

Érik a klímakatasztrófa, rámehet az egészségünk

Eljött a vihar előtti csend ideje, aztán jön, aminek jönnie kell

Varga Mihály: erősítjük a BÉT regionális szerepét

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Terítette kártyáit a Magyar Telekom

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja
