A Richter-közgyűlés - ahol a részvételi arány 54 százalékos volt - részvényenként 57 forintos osztalék kifizetéséről döntött. Az osztalék fordulónapja június 6., a kifizetés június 16-án kezdődik. A társaság nemzetközi számviteli szabályok szerinti konszolidált mérlege 42,4 milliárd forintos adózott eredményt tartalmaz (351 milliárdos árbevételből), ebből - az évtizedes hagyományoknak megfelelően - 25 százalékot, vagyis 10,6 milliárdot vehetnek föl osztalékként a részvényesek. A magyar államra, mint a Richter legnagyobb részvényesére 2,7 milliárd forint jut. Az anyavállalati mérleg 46,7 milliárd adózott edeményt tartalmaz.
Bogsch Erik vezérigazgató beszámolójában kiemelte, hogy a tavaly a nehezebb körülmények ellenére (az eredmény forintban 14 százalékkal esett vissza) sikerült előbbre haladni az Esmya bevezetése terén (az EU legtöbb országában - Olaszország kivételével - támogatott, a FÁK-ban és Észak-Amerikában bevezetett a készítmény), Brazíliában és Mexikóban új Richter-leányvállalatok jöttek létre és komoly eredmény a kínai piacon elért 35 millió eurós árbevétel. Kínában egyébként már kétszáz orvoslátogatót alkalmaz a Richter.
A vezérigazgató hasznosnak értékelte a Richter-részvény tavaly augusztusi névérték-változásának hatását a tőzsdei árfolyamra. A tizedelés nyomán 3700 forintról a tavalyi év végéig 4400 forintra emelkedett az árfolyam. (Igaz, ma csak 3800.) Az áresés elválaszthatatlan az ukrán eseményektől, Bogsch is utalt arra, hogy tavaly a Richter ukrajnai forgalma elérte a 95 millió dollárt.
A részvényesek - mint a többi tőzsdei cégnél - ezúttal is felhatalmazták az igazgatóságot saját részvények vásárlására, illetve az új polgári törvénykönyvnek megfelelően módosították a társaság alapszabályát.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak