Georgiában azért tartanak szenátusi pótválasztást, mert egyik szenátorjelölt sem szerezte meg a voksok legalább 50 százalékát a november 3-i választáson. Egy helyet már biztosan megnyert a Demokrata Párt jelöltje Raphael Warnock, a másik körzetben még nincs végeredmény, de itt is vezet Jon Ossoff. Így Biden alsó- és felsőházi többséggel foghat neki a kormányzásnak január 20-i eskütétele után.
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a vezető részvények közül az OTP árfolyama a 13 600-13 700 forintos szintet ostromolja, amennyiben ezt át tudja törni, akkor további tér nyílna meg felfelé, míg a támasz 13 ezer forintnál húzódik. A Mol árfolyamában továbbra is 2220-2230 forintnál található ellenállás, míg rövid távú támasz 2200 forintnál alakult ki - összegzett Varga Zoltán az MTI szerint.
Hozzátette, a Richter jegyzése a 7200-7400 forintos sávba szorulhat be néhány napra. A Magyar Telekom technikai képe továbbra is pozitív, 389 forintnál található a következő ellenállási szint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,82 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 42 434,30 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt. Kedden a Mol 2 forinttal, 0,09 százalékkal 2220 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,59 százalékkal 13 640 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,92 százalékkal 383,50 forintra emelkedett, forgalma 71,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,07 százalékkal 7345 forintra csökkent, a részvények forgalma 935,6 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni