Autók dübörgése helyett madárcsicsergés közepette, az Állatkert pálmaházának cukrászdájában rendezték meg a Concorde Alapkezelő sajtótájékoztatóját, amelyen a Concorde VM Abszolút Származtatott Befektetési Alapot mutatták be. A nyílt végű, várhatóan a jövő héten induló alap nevében az „abszolút” szó arra utal, hogy nem a nálunk elterjedt, egy-egy tőkepiaci index (a benchmark) túlszárnyalását célul kitűző, azaz benchmark-orientált alapról van szó, hanem olyanról, amely mindenképpen pozitív hozamot igyekszik elérni. Méghozzá nem kevesebbet, mint az infláció fölött 5–10 százalékpontot – mondta el a NAPI Gazdaságnak Szabó László, a társaság vezérigazgatója. A benchmark-alapok akkor is sikeresnek minősíthetők, ha például mínusz húsz százalékos hozamot érnek el, miközben az irányadó mutató mínusz 25 százalékon áll; vagy éppen sikertelennek, ha csak plusz ötven százalékot hoznak az index hatvanszázalékos emelkedésével szemben. Az átlagembert ugyanakkor a kemény mínuszok közepette aligha vigasztalja, ha a befektetésének hozama a benchmark fölött marad. (Az abszolút hozamra törekvő stratégiát követő alapok tőkéjét ma már világszerte közel 1000 milliárd dollárra becsülik, nálunk is indítottak már néhányat.) A célkitűzések eléréséhez az új alap – a hazai piacon teljesen, vagy majdnem teljesen egyedülálló módon – short pozíciókat is felvehet, bár tőkeáttételes konstrukciókat és day-trade-et nem fog felvállalni, mivel a tőke megőrzését kiemelten kezeli. Szabadon járhat-kelhet a globális tőkepiacokon különböző regionális és devizakockázatok között is – egyfajta hedge fundként fog működni. Kockázatos pozíciókat csak vonzó befektetési lehetőségek esetén alakít ki, ha nem lát jó befektetési lehetőséget, a tőkét alacsony kockázatú eszközökbe helyezi el. A Concorde alapvetően fundamentális, értékalapú elemzéseket készít, de nagyban támaszkodik a Vakmajom team, a hasonló nevű kft. – amelynek neve egy régi részvénypiaci történetre, a tudatosan tőzsdézőknél eredményesebb véletlenszerűen választó vak majomra céloz – technikai elemzéseire is, erre utal az alap nevében a VM rövidítés. A team mögött álló szakemberek egyelőre nem kívánnak megjelenni a nyilvánosság előtt – írja a Napi Gazdaság.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!