A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) igazgatósága úgy döntött, hogy a lengyel fuvarozói szakmai felelősségbiztosítás üzletágát állományátruházás keretében - a szükséges hatósági engedélyek megszerzésének függő hatályával - értékesíti. Erről a CIG Pannónia Életbiztosító értesítette a befektetőket a tőzsde honlapján.
Az értékesítésre a leányvállalati szavatolótőke növelése érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elrendelt új helyreállítási terv keretén belül kerül sor.
A CIG Pannónia vagyonbiztosításokkal foglalkozó leánycége azután került nehéz helyzetbe, hogy kiderült, Olaszországban csaló alkuszokon keresztül hamis viszontbiztosítási szerződéseket kötött. Az emiatt bekövetkezett, előre nem kalkulált veszteség a biztosító tőkehelyzetét is megrendítette, emiatt az MNB arra kötelezte a céget, hogy nyújtson be tervet a tőkehelyzete helyreállítására.
Az első benyújtott tervet az MNB elutasította, az új terv benyújtására először május 4-ig kapott haladékot a cég, majd ezt augusztus 4-re módosította a jegybank. Az EMABIT-ot eközben gyakorlatilag kiüresítették a megfelelés érdekében. Számos üzletágát eladták az Aegonnak, amely már korábban is vásárolt üzletrészeket a cégtől.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban

Szakít a magyar tőzsde, megint történelmi csúcson zárt

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról
