A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,45 pontos emelkedéssel, 85 172,96 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Pénteken a BÉT részvényindexe, a BUX 787,12 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 85 171,51 ponton zárt.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 24 ezer forintnál húzódik fontos ellenállás, míg 23 530 forintnál támasz. A részvény ára pénteken 450 forinttal, 1,92 százalékkal 23 900 forintra nőtt, forgalma 10,4 milliárd forintot tett ki.
A Richter grafikonján 10 300 forintnál látható támasz, 10 570 forintnál ellenállás. Pénteken a papír árfolyama 110 forinttal, 1,05 százalékkal 10 400 forintra csökkent, forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A Mol jegyzése megakadt a 2890 forintos ellenállás közelében, támasz 2825 forintnál látható. A részvény 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2880 forintra erősödött pénteken, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom grafikonján 1386 forintnál látható támasz, 1413 forintnál ellenállás. A részvény árfolyama 20 forinttal, 1,45 százalékkal 1400 forintra emelkedett, forgalma 250,0 millió forint volt pénteken.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás