Annak ellenére, hogy az Európai Unió tagja, Magyarország a befektetői világban még mindig a feltörekvő országok csoportjába tartozik (ami az egy főre eső GDP alapján indokolt is). Ezek részvényeinek alulsúlyozását javasolja egyelőre a világ legnagyobb vagyonkezelő cégének az elemzőcége, a Blackrock Investment Institute, mivel szerintük ezen országok közül nagyon sok még mindig küszködik a koronavírus járvánnyal.

Taktikai okokból óvatosak

"Általában, taktikai szempontból még mindig elővigyázatosak vagyunk a feltörekvő piacokkal. Ennek oka, hogy a vírus még mindig extrém mértékben jelen van és a jelek szerint az egészségügynek és a gazdaságpolitikának még mindig nem sikerült kellő mértékben kezelnie ezt" - mondta a CNBC-nek Ben Powell, a cég vezető befektetési stratégája.

A feltörekvő piaci kategóriába tartozó országok között vannak azok is, amelyekben összesítve a legtöbb embernél mutatták ki a koronavírus fertőzést. A Johns Hopkins University adatai szerint az első öt, legtöbb fertőzöttet felmutató ország közül négy feltörekvő gazdaság, Brazília, India, Oroszország és Peru.

Powell ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy persze érdemes differenciálni a feltörekvő országok között. Ő személy szerint preferálja Kínát és az általa Észak-Ázsiainak nevezett országokat, mint Dél-Korea és Tajvan. Ezek fontos exportőr országok és részesülnek a technológiai ciklus felíveléséből. Mind a három piac része az MSCI Emerging Markets Indexének.

Nem mindenki olyan pesszimista

Ugyanakkor a portál szerint nem mindenki annyira pesszimista mint a Blackrock, ha a feltörekvő piacok összességéről van szó. A Pictet Asset Management svájci vagyonkezelő cég például szeptemberben a korábbi semlegesről felülsúlyozásra javította a feltörekvő piacok besorolását. Ennek oka, hogy Kína a jelek szerint sokkal hamarabb talpra állt a koronavírus okozta sokkból, mint a világ többi része, s a jövőben vezetheti a fellendülést a feltörekvő piacokon. Szerintük a feltörekvő gazdaságok amúgy is a vártnál ellenállóbbnak bizonyultak a vírussal szemben, a menet közben gyengülő dollár is jót tehet exportjuknak és enyhítheti adósságterheiket.

Mindezeket figyelembe véve a feltörekvő országok jól pozicionáltak ahhoz, hogy felülteljesítsék a fejlett országok többségét, ez indokolja az eszközosztály felülsúlyozását - írták a cég szakértői.

A feltörekvő piacok talpra állásában már augusztusban elkezdtek nagyon hinni a befektetők, ezt mutatja a Bank of America legutóbbi alapkezelői felmérése is. A válaszadók által kezelt portfóliókban egy hónap alatt több, mint 11 százalékkal emelkedett a feltörekvő piaci eszközök súlya, ennél nagyobb mozgás csak az eurozónás eszközök felé volt megfigyelhető. A válaszadók több, mint 70 százaléka válaszolta azt, hogy felülsúlyozza a feltörekvő piaci részvényeket.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!