A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,4 százalékos pluszban állt a helyi idő szerinti késő délutáni kereskedésben.
A befektetők aggódnak, de továbbra is bíznak abban, hogy a Nagy-Britannia európai uniós tagságáról csütörtökön tartandó népszavazás a bennmaradást támogatók győzelmét hozza. A hangulatot nyugtatta az is, hogy Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke kedden tartott szenátusi meghallgatásán óvatos hangvételt ütött meg, gyakorlatilag kizárva a júliusi kamatemelés lehetőségét.
Tokióban, alacsony forgalom mellett, profitot realizáltak a befektetők, így a kereskedés végére a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,64 százalékkal, 16 065,72 pontra, a szélesebb körű Topix-index pedig 0,72 százalékkal, 1284,61 pontra csökkent.
Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,07 százalékos veszteségben, 5270,90 ponton zárt a bányaipari, a fogyasztási és az egészségügyi cégek részvényárfolyamának csökkenése miatt.
A dél-koreai Kospi 0,50 százalékos pluszban, 1992,58 ponton fejezte be a kereskedést.
A kínai tőzsdék a keddi mínuszok után a térség felülteljesítőjévé léptek elő. Sanghaj 0,95 százalékos, Sencsen pedig 1,64 százalékos nyereségben zárt. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,89 százalékkal, a fejlett technológiai vállalatok részvényeit követő ChiNext-index pedig 2,52 százalékkal emelkedett.
Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 0,65 százalékos pluszban, 20 802,00 ponton állt a záráshoz közeledve.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor