A koncessziókat az INA-tól Jadranka Kosor kormányzása alatt vették el 2011-ben, akkori indoklás szerint azért, mert a vállalat még az előkészítő munkálatokat se kezdte meg az olajkutatásokhoz - szerepelt a tportal.hr pénteki írásában.
Az INA bírósági eljárást kezdeményezett a horvát gazdasági minisztérium ellen a koncessziók elvesztése után. A horvát legfelső bíróság 2014. szeptember 11-én döntött úgy, hogy érvényteleníti a Száva környékén található koncessziók elvételét, és szeptember 18-án hasonló döntést hozott az északnyugati mezők ügyében is. A döntéseket most hozták nyilvánosságra.
A legfelső bíróság mindkét esetben megállapította, hogy a gazdasági minisztérium jogsértést követett el az INA kárára. A bíróság elfogadta az INA indoklását, amelyben a vállalat azzal érvelt, hogy a gazdasági minisztérium semmilyen bizonyítékot se adott, hogy az INA valóban nem kezdett bele a kutatást előkészítő munkálataiba.
A Kosor kormány döntése előtt az INA volt az egyedüli cég, amely jogosult volt olajlelőhelyek utáni kutatásokat végezni Horvátországban. A 2011-es események után a horvát kormány nyilvános tendereztetési eljárások alkalmazására tért át a kutatási jogok kiosztásánál, amelyekre már külföldi vállalatok is adhattak be ajánlatokat.
2011-es horvát lapértesülések szerint az INA által elveszített koncessziós területen nagyjából akkora mennyiségű szénhidrogén tartalék volt található, mint amennyit az elmúlt 50 évben összesen kitermeltek Horvátországban. Csak földgázból mintegy 80 milliárd köbméterre becsülték a felszín alatt lévő mennyiséget.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!