A mai napon zártkörű kötvénykibocsátásról döntött az Alteo NyRt. igazgatósága, amely során 1,5 milliárd forintos forrásbevonást várt. A friss tőke egy részét a társaság az idén júliusban lejáró - 925 millió forint össznévértékű - kötvényeinek refinanszírozására fordítja majd, a korábban közzétett terveknek megfelelően. A kötvénykibocsátásból befolyt összeget emellett részben energetikai projektekbe való befektetések finanszírozására és részben általános vállalatfinanszírozási célokra is használja majd a vállalat.
A kötvényjegyzés 2019. június 6-án zárt körben történik majd, azonban a kötvények jóváírásától számított 90 napon belül az Alteo vállalja, hogy kezdeményezi a kötvények bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére. A három éves futamidejű, zéró kupon kötvények össznévértéke 1,687 milliárd forint, és a névérték 88,9158 százalékán lehet majd jegyezni, amely 3,99 százalékos éves hozamnak felel meg és másfél milliárd befolyó tőkét jelent a vállalatnak. A kötvénykibocsátást szervezőként és forgalmazóként az Otp Bank támogatta.
Kapcsolódó
"Az Alteo rendkívül intenzív befektetési és beruházási időszakot tudhat maga mögött, de szeretnénk tovább folytatni a növekedést. Ehhez elsősorban a megfelelő mennyiségű szabad tőkét kell biztosítanunk, így a mostani kötvénykibocsátás részben e projektek finanszírozását is fedezheti. Kötvényfronton kifejezetten jók a tapasztalataink, és a befektetők is jó tapasztalatokat szereztek a társasággal kapcsolatban a korábbi kötvényprogramjaink során, többek között ezért is döntöttünk a forrásbevonás ezen módja mellett" - közölte ifj. Chikán Attila vezérigazgató.
Az energetikai nagyvállalat aktív tőkepiaci időszakon van túl: idén márciusban - a korábban meghatározott ársáv felső határán - csaknem kétmilliárd forint értékben hajtott végre zártkörű tőkeemelést, amelyből a társaság új, 7-10 milliárd forint közötti összértékű megújulóenergetikai befektetéseit, beruházásait fogja finanszírozni. Ezen invesztíciók közül, az első nagyvolumenű tranzakció lezárását a napokban jelentette be a társaság az Euro Green Energy Kft. 100 százalékos üzletrészének megvásárlásával.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról

Varga Mihály új törvénye hamarosan eltörli a Matolcsy-örökséget

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Palkovics örül: először járnak többen szakgimnáziumba, mint gimnáziumba

Indulhat a roham, startra kész az ingyenes támogatás Magyarországon

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet

Gond lehet Orbán Viktor népszavazásával, Polt Péter a hatósághoz fordult
Az Adidas is elővette az árazógépet
