A befektetők azonban óvatosak, egy sor fontos gazdasági adat érkezik napközben, miközben záporoznak a vállalati beszámolók, Washingtonban pedig még mindig tart a huzavona az új, ezermilliárd dollár értékű gazdaságösztönző csomag körül.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,89 pontos emelkedéssel, 34 419,09 ponton nyitott. A keddi záró értékéhez képest 0,03 százalékkal erősödött - írja az MTI.
Kapcsolódó
A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,63 százalékos, a frankfurti DAX-index ugyancsak 0,63 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,56 százalékos pluszban nyitott.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,64 százalékos emelkedéssel indította a napot.
Az eurót 1,1822 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon délelőtt kilenc órakor, 0,19 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz a keddi záráshoz képest.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,43 százalékos pluszban, 44,62 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,38 százalékos nyereségben, 41,86 dolláron forgott kilenc órakor.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,59 százalékkal, 2029,98 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 1,31 százalékkal 2047,90 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.
Kedden vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A frankfurti DAX-index 0,36 százalékos mínuszban, míg a londoni FTSE-100 mutató 0,05 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,28 százalékos, a milánói FTSE MIB 1,21 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,67 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,07 százalékos, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,10 százalékkal csökkent, de az euróövezeti EuroStoxx50 0,19 százalékkal emelkedett.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,62 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,36 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,35 százalékos pluszban zárt kedden.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat