A probléma az volt a Vodafone Pass csomagokkal, hogy a szolgáltató az uniós netsemlegességi irányelvekben foglaltakat megsértette, így versenytársaihoz hasonlóan kénytelen volt kivezetni a konstrukciókat. A Pass adatopciókat a szolgáltatás meglévő ügyfelei 2023. március végéig még használhatják.
A Vodafone számos, különböző tartalmak korlátlan adatforgalmazását biztosító Pass adatopciót kínált lakossági és üzleti ügyfelek számára - bizonyos opciókat szervesen beépítve (beárazva) egyes tarifákba, míg másokat külön havi díj fejében lehetett igénybe venni. Ilyen volt egyebek mellett a közösségi oldalak korlátlan használatát (külső hivatkozások megnyitása ebbe nem számított bele) lehetővé tevő Social Pass, a chat- és voip-szolgáltatásokat tartalmazó Connect Pass vagy a videostreaming appoknál használható Video Pass, illetve adott esetben ezek roaming környezetben is elérhető megfelelői - olvasható a portálon.
A Vodafone Pass-hoz hasonló adatopciók felett voltaképpen már idén nyáron megszületett a halálos ítélet, amikor a tagállami szakhatóságokat tömörítő BEREC két bírósági döntés értékelése után új ajánlást adott ki az uniós netsemlegességi irányelvben foglaltak betartásáról. Ebben egyértelművé tették a hatóságok, hogy az uniós netsemlegességi jogszabályban foglaltakkal ellentétes bármilyen típusú, önkényes forgalommekülönböztetés a szolgáltató hálózatán, még akkor is, ha a korlátlan opciókkal igénybe vehető szolgáltatások a normál havi adatkeret kimerülése után szintén elérhetetlenné válnak.
Bevezették a Vodafone One-t
A cég azt írta lapunknak, hogy október 24-én a Pass csomagok kivezetése mellett új, lakossági sávos kedvezményt vezetett be Vodafone One néven, mellyel a legalább egy Vodafone mobil és vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek sávos díjkedvezményt, illetve egyéb kedvezményeket (pl. készülékkedvezmény, havi állandó plusz adatkeret) kaphatnak a szolgáltatótól. A Vodafone One-t minden, meghatározott tarifával rendelkező ügyfél számára automatikusan aktiválja a szolgáltató az újonnan kötött, vagy meghosszabbított határozott idejű szerződések esetében.
Hogy áll a többi szolgáltató?
Az operátorok közül a Magyar Telekom már korábban kivezette a zero rate opciókat tartalmazó díjcsomagjait az elérhető szolgáltatások köréből, a Yettelnél azonban még jelenleg sem vonatkozik adatforgalmi korlát a szolgáltató előfizetőinek a Yettel TV nevű IPTV-szolgáltatás által generált forgalomra.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)