A nagy internetes oldalakkal, alkalmazásokkal kapcsolatos hibák bejelentésére, monitorozására való downdetector.com-on magyar idő szerint délután fél hat előtt kezdtek érkezni a leállásról szóló jelzések szerte a világból.
Általánosan tapasztalható, hogy böngészőben be se tölt a Facebook és a Messenger (kiszolgáló nem található hibaüzenet), telefonon pedig nem nézhetők meg a Facebook-bejegyzések, illetve nem mennek át az üzenetek a Messengeren és a Whatsappon - hívja fel a figyelmet az infostart.hu.
A probléma nem korlátozódik országokra vagy földrészekre, New Yorktól Németországon és Magyarországon át Törökországig mindenhonnan ömlenek a bejelentések.
A Facebook saját Twitter-csatornáján azt közölte, már dolgoznak a hiba elhárításán, az okozott kellemetlenségért pedig elnézést kérnek.
A vállalat arról is beszámolt, hogy a belső - az alkalmazottak által használt - rendszereik is összeomlottak. A társaság nem közölte, hogy mi okozhatja a szolgáltatás kimaradását, amely szakértők szerint nem ritka jelenség, azonban ritkán fordul elő globális szinten - írja az MTI.
A Facebook és platformjainak globális leállása nem sokkal az után következett be, hogy Frances Haugen, a vállalat korábbi termékmenedzsere olyan belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek - állítása szerint - bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal. Haugen azt állítja: a Facebook saját kutatása is azt mutatta, hogy a platform fokozza a gyűlöletet és a félretájékoztatást, fokozott polarizációhoz vezet, valamint hogy az Instagram kifejezetten károsíthatja a tizenéves lányok mentális egészségét.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze