Az utóbbi időszak egyik legnagyobb hatású technológiai újításának a mesterséges intelligencián alapuló rendszerek látszanak. Majd minden szektorban, így az okostelefonok piacán is rohamtempóban próbálnak alkalmazkodni az AI hozta változásokhoz: a Samsung az új Galaxyba alkalmazott ilyen megoldásokat, a Google a Pixel telefonjába épített be MI-megoldásokat.
Pénzt csinálni csak pénzből lehet – ezt tanulja a Microsoft és a Google a mesterséges intelligenciával
A mesterséges intelligencia várhatóan egy napon nagyon kifizetődő befektetés lesz a technológiai óriások, köztük a Microsoft és az Alphabet számára.Ennek legújabb fejleményeként a Google félreteszi az egy évvel ezelőtt bevezetett Bard chatbotot, a vállalat csütörtökön mutatta be az új AI Appjét, a Gemini alkalmazást. A Google reméli, hogy ezzel versenyképes alternatíváját tudja nyújtani a Microsoft által piacra dobott ChatGTP-4 chatbotnak – írja az Euronews.
Egy tavaly bemutatott AI-projekt után Gemininek nevezett applikáció alapverziója ingyenes lesz, és nemcsak az Android-eszközökre, hanem Iphone-okra is letölthető. A Google által évek óta használt hangalapú asszisztens megmarad, de a Gemininek szánják a főszerepet a keresésben. Először angolul fog megjelenni az új applikáció, de egy héttel később japán és a koreai nyelven is elérhetővé teszik azt.
Az extrákért fizetni kell
A Gemini ingyenes verziója mellett egy havi 20 dollárért (körülbelül 7200 forintért) használható prémium változatot is elérhetővé tesznek. Ez a Gemini Advancednek hívott verzió az úgynevezett Ultra 1.0 AI-technológiára épül, és diákok korrepetálásán túl programozásra és tanácsadásra is képes lesz majd.
A Google várakozásai szerint 100 millióan biztosan letöltik a fizetéses verziót majd, amihez egy 9,3 euróért (körülbelül 3600 forintért) megvásárolható, két terrabájtos tárhely is tartozik majd.
A táguló lehetőséghorizont mellett az új technika terjeszkedésével egyre nagyobb a felhasználók félretájékoztatásának és manipulációjának a veszélye. Az AI kockázatainak kezelésére nagy hangsúlyt fektetett az amerikai és az uniós törvényhozás, amit jól jelez, hogy a múlt heti EU-csúcson megszavazták a (még az Európai Parlament megerősítésére váró) mesterséges intelligencia kockázatairól szóló jogszabály szövegét.
Már nem csak az adatainkat akarják a kiberbűnözők
Elszaporodhatnak az olyan kibertámadások, amelyek már nemcsak az adatokat, hanem a fizikai eszközöket, például intelligens kamerákat, érzékelőket vagy ipari vezérlőrendszereket is célba veszik, így konkrét fizikai károkat okozhatnak – mondta az Economxnak adott interjúban Renate Strazdina, a Microsoft régiós technológiai vezetője. Beszélt arról is, hogy az oroszok – és oroszbarát szervezetek – láthatatlan módon is támadják UkrajnátKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)