A hatóság kedden kiadott közleménye szerint az Apple-re a Kaspersky Lab vírusvédelmi és internetbiztonsági cég tett panaszt, amely szerint az Apple "indokolatlanul elutasította" a Kaspersky Safe Kids szülői felügyeleti alkalmazást.
A monopóliumellenes hatóság tavaly augusztusban felszólította az Apple-t, hogy távolítsa el az alkalmazásoknak App Store-ba való felvételének szabályai közük azt a rendelkezést, amelynek értelmében a forgalmazó saját belátása szerint tagadhatja meg a harmadik felektől származó fejlesztések elhelyezését.
Kapcsolódó
Az orosz hatóság azt is megállapította, hogy az Apple dokumentumaiban korlátlan mérlegelési jogkört biztosít magának, ami a verseny korlátozásához vezethet.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta