A techóriás weblapot nyit a munkatársai számára, és ott lehet önkéntes alapon jelentkezni az oltásra. A vakcinák beszerzésében a Walgreens Boots Alliance patikalánccal működik együtt - írja a hvg.hu.
A kaliforniai Szilícium-völgyben az Apple az egyik első nagy technológiai vállalat, amely segít a saját munkatársainak, hogy megkaphassák a vakcinát.
Nemrég a Deutsche Bank a nagyobb pénzintézetek közül elsőként közölte, hogy megszervezi az oltást az irodáiban. Az Amazon hasonló kezdeményezést indított, és első körben három amerikai szövetségi államban, Missouriban, Nevadában és Kansasben kínál oltást azoknak, akik leginkább ki vannak téve a fertőzés veszélyének.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező