Az amerikai Netflix filmes cég az elsők között jelentette be, hogy elhagyja az orosz piacot és megszünteti tartalmai sugárzását az Ukrajna elleni háborút megindító országban. A vállalat gyakorlatilag pillanatokon belül elérhetetlenné tette applikációját az oroszok számára.
Néhány orosz felhasználó pertársaságot alapított Moszkvában és hivatalosan is beadták keresetüket. A társaságban már több mint húszan vannak, így megindíthatják a közös eljárást, főleg, hogy várhatóan még több százan csatlakoznak majd hozzájuk - olvasható a portálon.
A pertársaságot képviselő ügyvédi iroda szerint a Netflix egyoldalúan mondta fel a szerződést az oroszországi előfizetőkkel, amely ellen azok nem is tiltakozhattak, így megsértették a vásárlók jogait.
Összesen 60 millió rubelt, nagyjából 250 millió forintot követelnek az amerikai szolgáltatótól.
A Netflix egyelőre nem kommentálta a híreket, de az ügyvédi iroda szerint minden egyes nappal, amikor nem hajlandó a cég velük szóba állni, büntetésre számíthat a vállalat.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter