A Pentagon péntek éjjel jelentette be döntését a 10 évre szóló pályázatról - olvasható a portálon.
A Microsoft és az Amazon mellett olyan óriásvállalatok voltak a pályázók között, mint az Oracle és az IBM. Mark Esper védelmi miniszter a héten jelezte, hogy nem vesz részt az elbírálásban, mert a fia az IBM munkatársa.
Kapcsolódó
A JEDI (Joint Enterprise Defense Infrastructure) nevű projekt keretében titkosított adatok garmadáját fogják tárolni és kezelni, lehetővé téve az amerikai hadsereg számára a mesterséges intelligencia alkalmazását képességei fejlesztésében, amelyet szakértők kulcsfontosságúnak tartanak az amerikai haderő fölényének megtartásában.
Elemzők már többször kritikával illették a minisztérium számítástechnikai infrastruktúráját, és a felújítását sürgették, hozzátéve: az adatfeldolgozás és -kezelés jelenleg sokkal gyorsabban zajlik a magánszektorban.
Egybehangzó vélemények szerint a pályázaton az Amazon volt a legesélyesebb. A cég az első számú szereplő a felhőalapú szolgáltatások terén: 48 százalékát birtokolja a piacnak a 16 százalékos részesedéssel második Microsoft előtt.
Egyes vélemények szerint a döntési folyamatban szerepet játszhatott, hogy Donald Trump amerikai elnök többször is bírálta az Amazont, valamint annak tulajdonosát, Jeff Bezost, aki a Trump-kormányzattal kritikus lap, a The Washington Post tulajdonosa is. A Fehér Ház épp a héten mondta le a tekintélyes lapra szóló előfizetését.
Az Amazont meglepte a Pentagon döntése. A védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy a pályáztatás törvényes és tisztességes volt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre