A Forbes számításai szerit ugyanis az Amazon részvényei 7 százalékot estek és ezzel Bezos vagyona 103,9 milliárd dollárra esett vissza, míg Gates-é 105,7 milliárd dollárt ér - írta a portál.
Bezos tavaly került a világ leggazdagabbjai élére, és előzte meg Gates-t, aki 24 éven keresztül volt az első. A csúcson 160 milliárd dolláros vagyona volt az Amazon első emberének, ám azóta - többek közt - volt egy költséges válása is, a volt feleség, MacKenzie 32,7 milliárd dollárt kapott. Az Amazon csütörtökön jelentette be harmadik negyedéves számait, és először fordult elő 2017 óta, hogy a cég nyeresége csökkenni kezdett.
Kapcsolódó
Egyelőre nem volt helycsere a Bloomberg milliárdoslistáján. A pénteki adatok szerint a Bloomberg úgy számolja, hogy Jeff Bezos becsült vagyonának értéke 111 milliárd dollár, míg a második helyen szereplő Bill Gates neve mellett 107 milliárd dollár szerepel.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban