A Boston Consulting Group számítógépes modellje kimutatta, hogy az önvezető taxik, autóbuszok és magán személygépkocsik megjelenésével megnövekedik ugyan a forgalomban résztvevő járművek száma, ezzel párhuzamosan azonban a folyamatosabb haladásnak és a rövidebb célbajutási időnek köszönhetően csökken a légszennyezés.
Az önvezető járművek mérsékelik az ingázás terheit is, így egyre többen és egyre nagyobb távolságból lesznek hajlandók munkába járni, ami a külvárosi családi házas lakóterületek kiterjedésének a növekedéséhez vezet majd. "Minél kevésbé kell majd az ingázás terhei miatt aggódniuk, annál messzebbről lesznek hajlandók bejárni dolgozni az emberek" - foglalta össze az elemzés megállapítását Nikolaus Lang, a tanulmány társszerzője.
Az University of California egy korábbi tanulmánya megállapította, hogy az Uber vagy a Lyft, és hasonló más fuvarmegosztó szolgáltatások ügyfeleire már nem igazán jellemző a tömegközlekedési eszközök használata. Amikor pedig tömeges méreteket kezd majd ölteni a fuvarmegosztó szolgáltatások és az önvezető járművek használata, a tömegközlekedési eszközök szerepe csökken, a külvárosok mérte pedig nő, a trendek pedig együttesen mélyrehatóan átalakítják a várostervezést.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép