A Facebook és az Instagram anyavállalata (Meta) csütörtökön közölte, új megoldásokat tesztelnek arra, hogy a felhasználók igazolják az életkorukat. Az Instagram fotómegosztó oldaláról már korábban kiderült, hogy veszélyes lehet a kiskorúakra, az irányelvek betartása végett szigorításokat vezetnek be – írja az Axios.
A legtöbb közösségi oldalon szerepel a felhasználási szabályzatban, hogy csak 13 éven felüliek regisztrálhatnak, persze ennek ellenőrzése a valóságban sokkal nehezebb. Pár éve még a cég azt sem várta el a felhasználóktól, hogy a születési dátumukat megadják, emiatt számtalan bírálatot kaptak gyermekvédelmi szakértőktől. A növekvő nyomásra már tavaly behoztak biztonsági funkciókat, a 16 év alattiak fiókjait például alapértelmezés szerint priváttá tették.
Algoritmusokkal a kamuzó kiskorúak ellen
Most még inkább bekeményít az Instagram, az Egyesült Államokban már tesztelik is az új szabályokat – többek között betiltják, hogy a kiskorú felhasználók át tudják állítani a profilt 18 év felettire. Ha ezzel mégis bepróbálkozna valaki, akkor a cég elvárja, hogy az alábbiak egyikével igazolja az életkorát:
- azonosító okmány feltöltésével (a tárolt személyes adatokat 30 napon belül törlik)
- az arcfelismeréses kormeghatározással, mely során a felhasználónak egy szelfivideót kell küldenie. Majd ezt a Yoti nevű arcelemző szoftvernek vetik alá, ami algoritmusok segítségével próbálja felmérni az életkort.
- harmadik opcióként a netező felkérheti három 18 pluszos követőjét, hogy erősítsék meg a kifogásolt felhasználó életkorát.
A Yoti technológiáját egyébként mások is használják, többek között a brit kormányzat és a digitális médiaszolgáltatók önszabályzásáért felelős német szövetség is. Érdemes hozzátenni, hogy az eszköz még távolról sem tökéletes, a hibahatár a bőrszín, a nem és az életkor függvényében is változik.
Mások is intézkednek
Nem az Instagram az egyetlen, amely gyermekvédelmi intézkedéseket vezetett be a közelmúltban, a Google például önálló alkalmazást hozott létre YouTube Kids néven gyerekeknek. Hasonló korosztályt céloz a TikTok, a vállalat a 13 év alattiaknak készített egy változatot, melynél csak megtekinteni lehet a videókat, a feltöltés korlátozott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót