A startup körökben SEC2SV néven emlegetett interaktív, egy héten át tartó rendezvény a 15 "legígéretesebb" kezdő vállalkozás mellett az EU döntéshozóit is várja a Szilícium-völgybe.
A San Franciscóban szeptemberben megrendezendő esemény lehetőséget kínál a tehetséges európai vállalkozások számára, hogy értékesítési, befektetési és együttműködési lehetőségekről egyeztessenek a helyi szereplőkkel. A SEC2SV az európai cégeknek kapcsolatépítési lehetőséget és információt nyújt, hogy az óceán másik oldalán is sikeressé válhassanak, míg a Szilícium-völgyi résztvevők számára bepillantást kínál az egyre dinamikusabban fejlődő európai startup ökoszisztémába.
Kapcsolódó
A SEC2SV-re olyan 3 évvel ezelőtt is már több mint 10 munkatársat foglalkoztató cégek nyerhetnek meghívást, amelyek évről-évre 20 százalék feletti növekedési rátát mutatnak a bevétel, a munkatársak vagy az ügyfelek száma területén. (Színre lépett az eltűnt magyar milliárdos - sikercéghez igazolt.)
További információ a május 31-éig tartó jelentkezés feltételeiről itt található.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutálisan kilőtt az arany ára