A kiadatási kérelmet egy nappal azt követően nyújtotta be Washington, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium két ügyben is vádemelési kérelemmel fordult két amerikai bírósághoz, mert vizsgálódásai szerint a Huawei banki csalással, kereskedelmi titkok ellopásával, az amerikai hatóságok félrevezetésével gyanúsítható - írja az MTI.
Meng Van-csout, a cégalapító lányát amerikai kérésre december hatodikán tartóztatták le Kanadában, de december közepén tízmillió kanadai dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Azzal vádolják, hogy egy hongkongi fedőcégen keresztül üzletelt Iránnal, és így kijátszotta az Irán elleni amerikai és európai uniós szankciókat. Az Egyesült Államok az elmúlt hónapokban rendre támadta a kínai céget, hogy az adatokat szerezhet a távol-keleti országnak a felhasználókról. Egy kémügybe is belekeveredtek Lengyelországban.
Kapcsolódó
A 46 éves Meng Van-csou cáfolta a vádakat, akinek a kanadai Vancouver bíróságán decemberben volt az első meghallgatása, kedden pedig a bíróság bejelentette, hogy a következő meghallgatást elhalasztják, és addig tanulmányozzák az amerikai kiadatási kérelmet. David Lametti kanadai szövetségi igazságügyi miniszternek március elsejéig van ideje az erről szóló döntést meghozni.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Tízből hét budapesti már az online vásárlás szerelmese, vidéken más a helyzet