Az App működése egyszerű: mikor valaki hallja, hogy egy gyorshajtó közelít felé, előveszi a telefonját és levideózza az autót. Az alkalmazás a rendszám alapján meghatározza, hogy milyen autóról van szó - ez az adatbázis nyilvános - és a jármű méretei, tengelytávolsága alapján kiszámolja, hogy milyen gyorsan ment. Ezekkel aztán a hatóságokhoz lehet fordulni - olvasható a portálon.
Ugyan az app még nem érhető sem a Google sem pedig az Apple alkalmazásboltjában, a fejlesztőkre máris rázúdult a népharag.
A legtöbb kritika arról szól, hogy az applikáció gyakorlatilag besúgóvá teszi a felhasználót.
A Speedcam Anywhere nevű app fejlesztői azzal védekeznek, hogy a sebességhatárok azért vannak, hogy betartsák azokat és ezzel nagyon sok haláleset lenne megelőzhető.
A Google egyébként azért tagadta meg, hogy felvegye az appot az áruházába, mert kételkedik abban, hogy egy autó sebessége meghatározható lenne pusztán a mesterséges intelligencia segítségével. Ezt az állítást ugyanakkor a fejlesztők megcáfolták, mikor bemutatták az applikációt.
Az Apple is blokkolja a programot, de ők egyelőre nem mondták meg, miért.
A brit rendőrség már évek óta elfogadja a felhasználók által feltöltött felvételeket a közlekedési bűncselekményekről. Egyelőre azonban nem indulhat eljárás senki ellen a Speedcam Anywhere számításai alapján mert azt a Belügyminisztérium még nem vizsgálta meg és jogilag sem minősül sebességmérő kamerának.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta