A SuperData piackutató vállalat kimutatása szerint a Samsung Electronics Co. 2016-ban 4,51 millió VR készüléket értékesített, a világpiaci forgalom 71,6 százalékát. (Nem minden ágazat ekkora siker, nemrég derült például ki, hogy miért robbantak fel a cég telefonjai.)
A második helyezést a rangsorban 12,5 százalékos piaci részesedéssel a Sony szerezte meg PSVR készülékével. A harmadik helyre a HTC Vive készüléke került 6,7 százalékkal, a negyedikre pedig a Google Daydream View 4,1 százalékkal.
Kapcsolódó
A VR készülékek világpiaca tavaly 1,8 milliárd dollár forgalmat bonyolított le.
A dél-koreai kormány stratégiai fejlesztési terve a VR technológiát nyolc másik kulcsfontosságú informatikai területtel együtt a fejlett technológiai ágazat növekedési motorjának tekinti. A kormány 2020-ig 400 milliárd von (360 millió dollár) fejlesztési támogatásban részesíti a területet a technológiai cégek és a kormányzati intézmények kutatás-fejlesztési erőfeszítéseinek az összehangolásával.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter