Ennek megfelelően nagyon erős a piaci verseny a szegmensen belül, aminek eddig két győztese van: a felhasználók, akiknek egyre jobb, és olcsóbb telefonokat gyártanak, és teszik ezzel kényelmesebbé életüket. Másik csoport pedig azok a cégek, akik ezekhez a telefonokhoz eszközöket gyártanak (érintőképernyőt vagy kamerát, többek között.).
Eddig tehát csak két csoport tudott ebből a tendenciából profitálni. Hamarosan azonban azoknak is jót tehet a piac átrendeződése, akik befektetőnként szeretnének ezen a piacon megjelenni. Jelenleg nehéz eldönteni, hogy az Apple vagy a Samsung a legjobb cég? Netán az android vagy a Windows a jobb döntés akkor, amikor az operációs rendszer alapján akarunk telefont vásárolni?
Most már azonban teljesen felesleges ezen gondolkodni. Van olyan ETF (tőzsdén kereskedett alap), ami ezt a szegmenst öleli fel. A kezelt alapban olyan részvények vannak, akik mobileszközöket gyártanak, vagy azoknak beszállítanak. De van hely azoknak is, akik a készülékekhez alkalmazásokat készítenek.
Érdemes tehát ezt az ETF-et figyelembe venni akkor, amikor a technológiai szektorba szeretnének befektetni. Nem kell estéken át azon gondolkodni, vajon melyik cég a legjobb. A szektor erősségét és profitlabilitását érdemes figyelembe venni.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, regisztráljon, és lehull a lepel az ETF nevéről is!
Länger Péter, Solar Capital
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő