Európa egyik legnagyobb ilyen cége az Unilver. Biztosan minden olvasónk hallott már róla, használta termékeit. Legismertebb márkái többek között a Lipton, Knorr, Rama, Flora, valamint Axe. Ezzel igen széles termék kört tud lefedni a vállalat aminek köszönhetően minden évben magas árbevételt, és emellett kiemelkedő adózott eredményt tud elérni.
2012-ben a vállalat 4,48 milliárd dollár árbevételt ért el, köszönhetően az élelmiszeripari szegmensnek, amiből sikerült 4,5 milliárd euró adózott eredményt realizálni. Ebből éves szinten 0,97 euró osztalékot fizet ki részvényenként a tulajdonosoknak, ami kedvező osztalék hozamot jelent a mostani alacsony irányadó kamatráták világában.
Várhatóan a cég a következő időszakban is folytatja árbevételének növelését, amit újabb márkák beolvasztásával érhet el a cég vezetése. Erre minden lehetősége meg is van a cégnek, hiszen készpénzállománya igen szép, 2,3 milliárd euró, amivel kényelmes mozgás teret biztosított magának a management.

Technikailag megvizsgálva jól látható a folyamatos emelkedő trend a cég részvényeiben, aminek köszönhetően éves maximumon van az árfolyam. Ennek áttörésével újabb, széles sávok nyílhatnak meg a részvény előtt. Érdemes tehát figyelemmel kísérni a részvényt, ugyanis eddigi teljesítménye nem adhat okot panaszra.
Szeretne profitálni a vállalat sikeréből? Nálunk akár 0,2 százalékos kötési díj mellett is megteheti! Adja meg adatait, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot!
Länger Péter
Solar Capital
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter