Megkezdte őszi szezonját a Kieselbach Galéria: az első eseményük egy kiállítás az egyik legjelentősebb magángyűjteményből, Nudelman László kollekciójából. A három hétig − október 8-ig − látható tárlat megnyitása alkalmából Kieselbach Tamás bejelentette: decemberben visszatér az árverési piacra, mégpedig becsértékes rendszerű aukcióval. (A Virág Judit Galéria október 16-i őszi aukcióján áll át erre a rendszerre, amellyel korábban már a Nagyházi Galéria, illetve a Polgár Galéria is megpróbálkozott egy időre. Napi Gazdaság, 2011. szeptember 12.)
Kieselbach régóta igyekezett meggyőzni barátját a művek kiállításáról, mint mondta, közel érzi magához Nudelman szemléletét: "kompromisszumok nélkül, a legjobb művészekre és a legjobb művekre koncentrál." Nudelman gyerekként bélyeget gyűjtött, majd rátalált a numizmatikára, ami máig is a szenvedélye. Árpád-házi pénzekből álló kollekcióját a Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg 1989-ben. Az iparművészet területén is elismert szakértő a kilencvenes években az 1848−49-es szabadságharc tárgyi kultúráját felölelő műtárgyanyagot gyűjtött össze, ezt egy sikeres árverésen értékesítette 1998-ban. Festményeket a hetvenes évek közepe óta vásárol Nudelman, az 1945 utáni magyar festészetre fokuszálva. A kollekció gerincét Barcsay Jenő, Bálint Endre, Korniss Dezső és Vajda Lajos művei alkotják, mindegyiküknél az életmű egyes fejezeteinek főműveivel. Mellettük Vajda Júlia, Ország Lili és Kondor Béla festményei egészítik ki a korszakról alkotott képét, de jelentős a gyűjtemény kortárs része is, Keserü Ilona, Tót Endre, Nádler, Konkoly Gyula, Fajó János, Csernus Tibor és Lakner László alkotásaival.
A kiállítás a Kieselbach Galéria megújult tereiben látható: öt új helyiség készült el, melyekben többféle lámpát használnak, ezekkel is kiemelve egy-egy műalkotást. A terek tagolása, a fénnyel való játék − Kieselbach Tamás szándékai szerint − mind ugyanazt szolgálja: a magyar festészet "méltó közegben" való reprezentálását.
A két évig zajló felújítás alatt a galéria nem tartott árveréseket, mindez egybeesett a válság nyomán végbemenő műkereskedelmi átalakulásokkal. Erről szólva Kieselbach Tamás sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a dolgok nem folytathatók úgy, ahogy korábban, a magyar művészet nemzetközi színtérre emelése csak tudatos, az eddigieknél hatékonyabb munkával végezhető el. A válság külföldön is hatott, de ott már regenerálódott a piac. Az angolszász tradíción alapuló becsértékes szisztéma fontos mérföldkő és impulzus lesz a hazai műtárgypiacon − emelte ki a galériatulajdonos. Ez a vélemény, illetve maga a döntés, hogy a továbbiakban becsértékes szisztémában árverez, nem új a részéről, két évvel ezelőtt, amikor bejelentette ideiglenes távolmaradását az aukciós piacról, hangsúlyozta, hogy ezzel fog visszatérni (Napi Gazdaság, 2009. november 29.) 2009 óta a Bátor Tábor Alapítvány javára rendezett jótékonysági kortárs aukcióit is ebben a rendszerben bonyolította le, sikerrel. "Nagyon örülök, hogy sikerült inspirálnom a kollégákat, remélem, egyre többen csatlakoznak majd" − tette hozzá Kieselbach Tamás.
A jövőt tekintve Kieselbach bizakodó, a Nudelman-kiállítást is szimbolikusnak tartja, hiszen a hetvenes években senki nem gondolta volna erről a gyűjteményről, hogy egyszer kiállítás lesz belőle, de mára megkérdőjelezhetetlen a művészi értéke. "Minden válság véget ér egyszer − jelentette ki a galériás −, még jobb, még erőteljesebb korszakok jönnek, emlékezzenek majd a szavamra."
Jankó Judit
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Lázár János először úgy látta, mindent elmondtak helyette, aztán mégis üzent az araboknak

Azonnal nézze meg a bankszámláját, százezerrel is beljebb lehet

Csapdát sejt Vitézy Dávid Rákosrendező átadása mögött

Csökkent a 3, az 5 és a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Mesterséges intelligencia: az Oracle más irányba tart, mint riválisai

Hidegháború zajlik Budapesten – az arabok, a csapdák és a szerencsétlen Rákosrendező

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Durván pörög a zsírégető-biznisz, de már fájnak a mellékhatások
