A bécsi Dorotheum június 19-én tartotta modern és kortárs árverését, 250 tétellel. A legtöbbet az olasz Alighiero Boetti 1993-as, cím nélküli, vegyes technikájú sorozatáért adták: az egyformán 5-10 ezer euróra becsült lapokon egy nyúl karikatúrája áll parkok és kertek tervrajzai mellett. A legdrágább végül 19 820 euróért kelt el, a másik kettő példányonként 17 380-ért. A magyarok nyolc tételéből ezúttal csak három kelt el: a Harta Albertnek tulajdonított Virágzó mandulafa 3-4 ezer eurós becsértékről 8125 euróig jutott, Francois Gall (Gáll Ferenc) 1949-es vegyes technikájú párizsi utcája 1500-2 ezer euró helyett 3500-at hozott, míg Scheiber Hugó fekete tussal vázolt női mellképe 1000-1500 eurós sávjában, 1250-es leütéssel végzett. Visszamaradt viszont többek között Batthyány Gyula 20-30 ezer euróra becsült 1935 körüli zsánerjelenete, a Hazatérés a szüretről, Ziffer Sándor 10-15 ezer eurós Nagybányája 1943-ból, csakúgy, mint Sam Havadtoy 2004-es, vegyes technikájú Legendák sorozatából David Bowie ötágú arany csillaga (4-6 ezer euró).
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek