A legmagasabb árat mind közül Hantai 1969-re datált Tanulmánya érte el: a művész jellegzetes gyűrött technikájával készült vásznat 250−350 ezer euróra becsülték a ház szakértői, végül jutalékkal együtt 720−750 ezer euróért (205,2 millió forint) szerezte meg egy telefonos ajánlattevő. Az aukció összbevétele 5,1 millió euró lett, az előzetes becslések összértéke 2,5−3,5 millió euró volt; Brient gyűjtői érzékét mutatja, hogy az elsők között kezdett vásárolni olyan, ma eurómilliókban mért alkotóktól, mint Jeff Koons vagy Takashi Murakami. A most elért ár új aukciós csúcsot jelent a Hantai-életműben − emelte ki a Sotheby's közleménye.
Az 1948-ban Franciaországba települt, 2008-ban elhunyt festő korábbi rekordját 2005-ben érte el a Christie'snél, jutalékkal együtt 560 ezer euróval (Napi Gazdaság, 2005. december 19.) Magyarországon egy cím nélküli, 1963-ban készült Hantai-kép 2008-ban 13 millió forintért kelt az Erdész & Makláry Galéria aukcióján. A galéria tevékenységét folytató Makláry Fine Arts legutóbb az idei párizsi Biennale des Antiquaires vásárra vitte Hantai műveit − ez az esemény egy nappal a Sotheby's-aukció előtt zárult − és ott mutatta be a művész első párizsi évtizedét feldolgozó kötetét is.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük