Az aukciósház Edvard Munch Sikoly című képét viszi kalapács alá - derül ki közleményükből - , a négy verzióban ismert műnek ez a változata 1895-ben készült és ez az egyetlen, amelyik magánkézben van.
Az eladó Petter Olsen norvég üzletember, a pasztellképet több mint 70 éve az ő családja mondhatja magáénak (a mostani beadó apja Munch barátja és támogatója volt). Az ikonikus képet először Londonban állítják ki áprilisban, utána New Yorkban lesz látható egészen a május 2-i aukcióig.
Az árverési ház közlése szerint a Sikoly legalább 80 millió dollárt ér - ez még nem a hivatalos katalógus becslése. Az aukción eladott képek világrekordját Pablo Picasso Akt, zöld levelek és szobor című festménye tartja, ez jutalékkal együtt 106,5 millió dollárért kelt el a Christie's New York-i aukcióján 2010 májusában.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép