Zsákszámra találtak a pénzügyőrök fagyott fenyőrigó-tetemeket csütörtök este egy román rendszámú tréleres autóban az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel.
A sofőr és a jármű utasának igazoltatásakor kiderült, hogy a két férfi Rómába tartott, ahol értékesíteni akarták a több mint hatszáz lelőtt fenyőrigót. A sofőr azt állította, hogy a csomagok tartalmát és a feladót nem ismeri, a romániai Galati városából indultak, és pénteken adták volna át a szállítmányt.
A fenyőrigók eszmei értéke meghaladja a 15 millió forintot. A sörétes puskával lelőtt madarakat a hatósági állatorvos lefoglalta, a NAV munkatársai értesítették a rendőrséget.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok