A rekordot a globális műtárgypiac csúcsidőszakában, 2008 júniusában érték el, 86,2 millió fonttal. A 80,5 millió fontos mostani összbevétel akkor is kiemelkedő eredmény, ha elmaradt az 56,7−84 millió fontos összesített becsértéksáv felső értékétől, és akkor is, ha ennek több mint negyedét egymaga adta Francis Bacon Henrietta Moraes című képe, amelyért jutalékkal együtt 21,3 millió fontot fizetett valaki (előzetes becslést nem tettek közzé a katalógusban, de piaci szakértők szerint 18 millió font körüli összeget várt a ház). A tételek 89 százaléka gazdára talált, a második legdrágább mű Gerhard Richter egy 1994-es absztraktja lett, 9,9 millió fontos árral (5−7 milliós becslés után).
Egy nappal később a legdrágább élő művészként számon tartott Richter képei kerültek az első három helyre a Sotheby's hasonló aukciójának árlistáján. Itt a német festő legmagasabb ára, ugyancsak egy kilencvenes évekbeli absztraktért, 4,85 millió font lett, de mindegyik művét bőven az előzetes becsérték fölött adták el. Végül is a Sotheby'snél a tételek 90,5 százaléka elkelt, az összbevétel pedig 50,6 millió font lett − ez annyiban nagyobb siker a riválisénál, hogy túllépte a 35,8−49,7 milliós előzetes becsértéksáv felső határát is.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép