A menetrend szerint vasárnap 19:55-kor Rómából Budapestre induló gépének felszállását előbb eltolta egy órával a WizzAir, majd nem sokkal később törölte a járatot a légitársaság – írja az 24.hu az egyik utas beszámolója alapján.
A járattörlést a Budapest Airport oldalán, a bud.hu-n is látni lehet. Az utasok pedig azt a tájékoztatást kapták, hogy hétfőn 14:30-kor indulhat a járatuk Budapestre. A WizzAir egyelőre nem adott információt a járattörlést indokairól a megkeresésére.
Az elmúlt hetekben többször is volt példa arra, hogy a Wizz Air nem tudta elszállítani az utasokat a célállomásokra. Robert Carey, a cég elnöke ezekről az esetekre a 24.hu-nak, azt mondta, az október végéig tartó, tágan értelmezett nyári szezonban mintegy 32 millió utast fognak szállítani, egyetlen hónapban 4–5 milliót. Szeirnte minden nyáron adódnak váratlan események: hol az olvadó beton, hol egy óriási viharzóna. "Ez mindig nagyon kellemetlen, együtt érzek az érintett utasokkal, és azzal is tisztában vagyok, hogy tisztáznunk kell, mindent megtettünk-e ezekben a helyzetekben a megfelelő tájékoztatás érdekében. De a nagy egészet nézve, sokkal megbízhatóbban üzemeltetjük a hálózatunkat, mint egy hónapja, mert minden fronton kibővítettük a kapacitásunkat" - tette hozzá a Wizz Air elnöke.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)