A Xinhua kínai hírügynökség által idézett Jack Ma azt mondta továbbá, hogy a Kína és az Egyesült Államok között dúló kereskedelmei háború húsz évig is eltarthat.
Az 54 éves, jövőre az elnöki tisztségből távozó Jack Ma emlékeztetett arra, hogy amikor tavaly januárban Donald Trump amerikai elnökkel New Yorkban tárgyalt, cége részéről ígéretet tett arra, hogy a következő öt évben közvetve és közvetlenül hozzájárul 1 millió új munkahely megteremtéséhez az Egyesült Államokban.
Kapcsolódó
"Akkor szinte baráti volt a két ország közötti kapcsolat, de ez mára megszűnt, ezért az Alibaba nem hajtja végre vállalását" - tette hozzá.
A világ 24. leggazdagabb, több mint 36 milliárd dollár vagyonnal rendelkező embere úgy vélte, hogy "a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború nem hónapok, vagy mondjuk két év alatt ér véget. Arra kell felkészülni, hogy húsz évig is elhúzódhat".
A kereskedelmi háború legújabb fejleményeként Washington bejelentette, hogy 200 milliárd dollárnyi kínai terméket sújt 10 százalékos pótvámmal szeptember 24-től. Ezt megelőzően az amerikai kormány 50 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki 25 százalékos pótvámot, július elejétől 34 milliárd, augusztus utolsó hetétől pedig további 16 milliárd dollár értékű, több százféle árut sújtanak büntetővámmal.
Kína rendre a washingtoni döntésekkel megegyező ellenlépésekről döntött.
A fotó forrása: Fred Dufour/AFP.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának