Nyilvánvalóvá, hogy a banki tevékenységnek meg kell újulnia: a modernizáció szükséges. Ez az egyik oka annak, amiért hagyományos irodáinkból egy olyan épületbe költözünk, ami azt mutatja: nyitottak és mindenki számára elérhetőek vagyunk. Az Erste Campus több mint modern irodaépület. Olyan tér, ami munkatársaink és a közösség növekvő igényeit szolgálja ki. Itt gyorsabban tudunk majd reagálni, rugalmasabbak leszünk, és sokkal jobban érezzük majd a valós ügyféligényeket - mondta Andreas Treichl, az Erste-csoport vezérigazgatója.
A 25 ezer négyzetméter alapterületű és bruttó 165 ezer négyzetméter hasznos irodaterületű Erste Campus nyitott tereinek és íves vonalainak köszönhetően kiemelkedik a környezetéből, ugyanakkor szervesen illeszkedik a város történelmi kontextusába. A földszinti terek nyitottak a nagyközönség számára is.
A Campus emellett Európa legnagyobb pénzügyi oktatási kezdeményezésének, a FLiP (Financial Life Park) elnevezésű programnak is otthont ad. A diákok az 1400 négyzetmétert meghaladó területen interaktív módon, játékos formában ismerkedhetnek a pénzügyi tudatosság személyes életében betöltött fontosságával, valamint képet kapnak a bankok gazdaság életében betöltött szerepéről is.
Az új központot a Henke Schreieck Architects építésziroda tervezte. Az összesen 40 ezer négyzetméter alapterületű Campus az új vállalati kultúra jelképe: az Erste Holding, az Erste Bank Oesterreich és az ausztriai leányvállalatok központja ad otthont a közel 4500, első ízben egy térbe költöző munkatársának.
A csoport jelenleg több mint 20 különböző bécsi telephely között szétszórtan működik, ám négy hullámban az összes munkatárs átköltözik az új központba 2016 közepére. Az építkezés során nem lépett fel késedelem, és a költségvetést sem lépték túl. Az építési költségek mintegy 300 millió eurót tettek ki, ami a tervezetnél kevesebb. A Campus révén a bank rezsiköltsége mintegy 20 százalékkal fog csökkeni. A projektfejlesztői és a fővállalkozói feladatokat az Erste Group Immorent AG, az Erste Csoport ingatlan- és infrastruktúra-finanszírozásra szakosodott leányvállalata látta el. Az építkezés munkálataiban mintegy ezer alvállalkozó vett részt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt