A közlemény szerint a járművek Rába márkanév alatt kerülnek forgalomba. A futóművek és felfüggesztések a Rába saját gyártásában készülnek, míg a gépjárműfecskendőt (tartály és szivattyú) egy másik magyarországi cég szállítja.
A Renault Trucks Defense (RTD) a négy ajtós, 6 illetve 7 üléses járműfülkét és az alváz komponenseit szállítja majd a Rábának. A Rába Nyrt. közölte: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sikeresen tesztelte a már átadott prototípust.
A három évre kötött keretszerződést a VGSS részéről Stefano Chmielewski, a RTD vezérigazgatója és Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója, illetve Torma János, a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatója írta alá - áll a közleményben.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. tavaly 12,1 százalékkal, 47,5 milliárd forintra növelte árbevételét. A Rába Csoport üzemi eredménye 3,281 milliárd forintot tett ki 2013-ban, szemben az egy évvel korábbi 1,134 milliárd forinttal.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép